Tél Scicliben

No kedveseim tudom, hogy nagyon régen nem írtam, ezt a havi egy bejegyzés dolgot nem igen sikerült tartanom sajnos. Lássuk tehát mi fontos történt az elmúlt hónapokban.

December – az érzelmi hullámvasút

Ez volt az a hónap amikor kezdtek a problémák kibukni, de végül is sikerült mindent megbeszélni, úgyhogy minden jó, ha a vége jó.

A munka kapcsán két fontos esemény volt, a karácsony és a szilveszter amit végigdolgoztunk. Az elvárt élményektől elmaradt a karácsony, se karácsonyi vásár, se forralt bor nincsen Scicliben és hát ezek fontos tartozékai a karácsonyi hangulatomnak. Mi azért csináltunk magunknak forralt bort – vino di glüh, ez már örök szólás marad, Hanna! ;D Igaz a Casában volt egy mini karácsonyi vásár ahol érdekes dolgokat árultak, de nem sok ember jött, mert aznap igen hideg volt. Egyébként jó hangulat volt és jót szórakoztunk aznap. 

Együtt készítettünk karácsonyi dekorációkat a srácokkal. Mondhatom vicces volt Szicíliában hópelyheket vagdosni. 

A karácsony a Casában sem olyan volt, mint amilyet elképzeltem. Igazán ünnep nem volt. Ami nagyon jó volt a karácsonyban, az a szentestei vacsora előkészítése volt. Eddig talán a legjobb napom volt 2016 december 24-e a Casában. Olyan meghitt hangulatban főztünk együtt, amit azóta is hiányolok. Csak mi az önkéntesek, Két marokkói barátunk és az Erica segítettek az ünnepi műszakban. Mindig emlékezni fogok erre a kellemes hangulatra ami akkor volt a konyhában. Este pedig elmentünk Lisa és Hanna otthonába, ahol ittunk forralt bort és ettünk német sütiket. Sokat mi magyarok is rendszeresen megcsinálunk karácsonykor, pl. püspökkenyér és stollen, szóval legalább volt egy kis otthon-érzésem. Fáradtan, de boldogan szenteste - leadtuk a 14 órás műszakot.

No aztán az elkövetkezendő kb két hétben mindig a lenti aulában ettünk, ami elég kényelmetlen volt, mert mindig le-föl kellett hordani a lábosokat a meleg ételekkel, és fölmenni mosogatni. 

Éééletemben annyit egyhuzamban nem voltam konyhában, mint a két ünnep között. Kimondatlanul szinte rám hagyták, én meg folyton panaszkodtam a sok munkára, de valójában marhára élveztem a felelősséget meg az átmeneti birodalmamat. :D Akkoriban tényleg csak aludni jártunk haza, ami nagyon kimerítő volt, de mégis volt az egésznek egy varázsa.

Következett a szilveszter amikor hívtak egy Dj-t a Casába aki régebbi slágereket játszott meg egy kicsit abból amit srácok szeretnek. Jó volt látni mennyire örültek a srácaink ennek a bulinak. Néhány operátor is velünk ünnepelt ami még inkább emlékezetessé tette az estét. Kaptunk egy kis pezsgőt is, én pedig meghívtam őket grappázni. (Aki esetleg nem tudja, az a törköly pálinka olasz verziója.) Felmerült bennem egy kérdés szilveszterkor: Valentina honnan veszed ezt a rengeteg energiááát?? :D

Január – szívósan dolgozunk tovább miközben sz*rrá fagyunk

Valójában tényleg erről szólt a január, no meg arról, hogy végre mentünk a szemináriumra! Nagyon vártam már, hogy újra találkozzak a többi önkéntessel, a Valériával, és hogy megnézhessük a világ egyik legszebb városát! 17 órát buszoztunk odafele (nem vicc bmeg..), egyelőre elegem is lett a buszozásból.. de ahogy megérkeztünk ledobtuk a cuccunkat és máris indultunk felfedezni a várost. Firenze gyönyörű! Olyan nem lehet, hogy valakinek nem tetszik. Megtaláljátok a képeket a dropboxomban. (Ha nem látod a dropboxomat, dobj egy mailt vagy írj fb-on és hozzáadlak.) 

A városnézés mellett érdekes témákról beszélgettünk. A kedvenc foglalkozásom az a délelőtt volt, amikor kibeszéltük a következő négy témát: elvárások, szerepek, hozzájárulás, kapcsolatok. 

Vagyis mik az önkéntes helyed elvárásai, mik a te elvárásaid, mik azok a szerepek amiket teljesítened kell, mivel járulsz hozzá az ottani munkához, és milyenek a kapcsolataid ott, illetve milyen kapcsolatokat sikerült kiépítened az adott településen. Erről szerettünk volna Scicliben egy prezentációt tartani, de nem sikerült megvalósítani (nehéz megfelelő időpontot találni), szóval ezért itt fogom kifejteni. Aki már végighallgatta ezt, az nyugodtan ugorjon a következő témára.

Tehát az első téma volt – Elvárások

Hívószavak:

·         Nyelv – jobbnak lenni a nyelvben,

·         Munka – minden munkával kapcsolatos elvárás,

·         Utazás – a lehetőség, hogy sok helyet megnézhessünk,

·         Kultúra – az olasz kultúra megismerése,

·         Olasz konyha – hát ebből nekünk kijut bőven, az biztos,

·         Közösség – a közösség részévé válni,

·         Barátság – új barátokat szerezni,

·         Életről való tanulás – új helyzetek, új problémák megoldása,

·         Tapasztalatok – megszerzése,

·         Kaja!

Szerepek:

·         boldogabbnak lenni,

·         segíteni,

·         felelősség,

·         jó példának lenni,

·         jelen lenni,

·         tanulni

Hozzájárulás:

·         ADNI ÉS KAPNI,

·         felelősség,

·         másik nézőpont,

·         fejlődni,

·         motiváció -> pozitív hozzáállás, jelen lenni, idő, kreativitás

·         érzelmi biztonság

Kapcsolatok:

·         nehéz olasz barátokat találni (ezt sokan mondták),

·         változatosság – különbözőek vagyunk,

·         nyitottnak lenni egy új kultúrára,

·         együtt élni egy otthonban,

·         egy család vagyunk,

·         multikulti,

·         tanulni,

·         türelem

Amit én kiemelnék a magam részéről: A munkával kapcsolatos elvárások. Az én reményem az volt, hogy jól megtanulom az olasz menekültügyi szociális rendszert és majd jól megismerem a menekültek jogait Olaszországban, valamint a rájuk vonatkozó törvényeket. Eddig még nem volt alkalmunk ezt megtanulni, remélem, hogy majd sor kerül erre is. A mi munkaadónk elvárása az volt, hogy legyünk híd a fiatalok és az operátorok között – szerintem ez elég jól működik. Valamint még mondtam a tapasztalatszerzést, hiszen részben ezért jöttem ide, hogy lássam itt hogy működnek a dolgok. A szerepekből leginkább, hogy jelen legyek és elérhető legyek (bár ez sokszor nagyon idegesítő, amikor random módon hívogatnak), és felelősnek lenni a srácainkért. A hozzájárulásnál az érzelmi biztonságot és az adok-kapokot említettem, vagyis hogy én akkor vagyok egy termékeny ember, ha érzelmi biztonságban érzem magam, és ez nem feltétlenül van így itt mindig. Azt viszont látom, hogy ha beleteszel sokat a dologba akkor kapsz is vissza, bár vannak olyanok akiknek semmi nem jó vagy nem elég. A kapcsolatokról.. hát az a legjobb. Nehéz olasz barátokat találni. Ez nem is kérdés. Vagy ha végre találtál, akkor nehéz őket megszerezni egy kis közös időtöltésre. (Erica mikor jössz el végre hozzánk, hmm???) Valamint egy multikulturális család vagyunk ahol bőven lehet türelmet tanulni… aje, nagyjából ennyi.

A szemináriumban a másik nagy élmény az volt, hogy találkozhattunk új önkéntesekkel. Ketten jöttek Indiából, egy lány Argentínából, valamint Uruguay-ból és Portugáliából is voltak. Néhány nap nem elég arra, hogy jól megismerj valakit. Kedvelem az indiaiakat, mert valami megfoghatatlan béke árad belőlük és mindenre pozitívan tekintenek. 

Még akikkel többet lógtam, az a dél-amerikai csapat volt, ők tiszta energiabombák. 

Mindenbe nagy erővel és vidámsággal vetik magukat, amolyan igazi buli középpontja személyiségek. Mivel a nyelvük egészen hasonló, így viszonylag gyorsan tanulták meg az olaszt, és velünk is teljesen jól tudtak beszélgetni.

Február – Fellélegzünk

Miután visszatértünk a szemináriumról kicsit lelassultak a dolgok, már ami a munkát illeti. Igaz, hogy a Beni kipróbálta az éjszakázást, de én nem kívántam ebben a mókában részt venni, így remélhetőleg a jövőben sem kell majd mennem.

Szobát kellett váltanom, így csiga életmódomat felváltotta a tényleg csináljunk mindent együtt körforgás. Ami jó, mert nincs időm annyit elmélázni, de azért néha jó lenne egy saját kis kuckó.

Jött két amerikai önkéntes, így jelenleg telt házzal üzemelünk. Ez szuper, mert a lányok jó fejek, nincsenek kommunikációs problémáink, és sok időt töltünk együtt a munkán kívül is. Mivel senkinek nincs saját kis kuckója, ezért többet vagyunk a nappaliban, ahol csak beszélgetünk, iszogatunk (almalevet, természetesen), vagy együtt nézünk sorozatot. Az önkéntes évünk elején még volt szó róla, hogy esetleg lehetne tv-énk, de aztán ez a téma elsikkadt, és azt hiszem már nem is lesz belőle semmi. Most viszont van Netflixünk, az felér egy tv-ével, sőt! Sokkal jobb annál.

Februárban több szülinapot is ünnepeltünk: Beniét, Nóráét és a Lisáét. Enyhén szólva kicsit sokat ünnepeltünk, nem is bírtam végig. Öregszem! Szerintem a legjobb az a kis kirándulás volt amit a Beni születésnapjára terveztünk. Fölmentünk az egyik dombra ahol szép kilátás nyílik Sciclire és ott piknikeztünk. 

Aki esetleg erre jár, az mindenképp menjen fel legalább egy környező dombra. Higgyétek el, megéri. Van ott fent egy szép virágos rét és az utat ismerős fák szegélyezték. Olyanok, amilyeneket északabbra Európában lehet látni, tehát egy kicsit home feelingem volt. Azok a kis lukak a falakban amiket az utolsó képen láttok régi lakóhelyek, így éltek itt az emberek korábban.

Kirándulás – Siracusa és Noto

Mikor végre valahára jobbra fordult az idő, elmentünk egy napos kirándulásra a menekültekkel. Délelőtt Siracusában voltunk, délután pedig Notóban. Siracusa csodálatos volt, már amennyit láttunk belőle. Szokás szerint nekem legjobban a tenger tetszett, de hát ez vagyok én. Ezen kívül gyönyörű épületek, templomok, igazi mediterrán hangulat ott is, szóval minden jó, amit el tudtok képzelni. 

ici-pici narancsok az utcán

mediterrán óriás fa

szerelmem, a tenger :)

utcán száradó cipők - ???

Délután Notóba mentünk át, amiről még soha nem hallottam, de amikor odaértünk, elállt a szavam. Soha még ennyi szépséget ilyen kis területen nem láttam. Minden épület fotózni való, a templom egyszerűen csodálatos (teljesen felújítva!), a város hangulata pedig magával ragadott. Emlékeztetett Torre Pellicére, legalábbis hasonló érzésem volt. Az a végtelen nyugalom, szépség és a város képe.. vegyétek fel a bakancslistára. Esetleg Sopronhoz tudnám még hasonlítani, az óváros nyugodtabb utcáiban szokott hasonló érzésem lenni. Egy szóval aki Szicíliát célozza meg, az ki ne hagyja ezeket a városokat. Noto egésze a világöröksége része – ez tán elmond valamennyit az értékéről.

A dómban találhatóak ezek az installációk amiket egy művész készített az Európába vezető veszélyes úton meghalt menekültek emlékére. Ezek annak a bárkának a darabjai amivel jöttek. "Ki sír ezekért a halottakért?" 

Csoportkép még Siracusából :)

Karnevál

Február utolsó attrakciója a karnevál volt. Mi is elég sokáig készültünk rá, mert az egyik programot mi szerveztük meg. Ez pedig egy tradicionális játék volt a gyerekeknek a pignattákkal. A pignatta egy lefestett papírmasé gömb, amibe konfettit, lisztet illetve cukorkát rejtettünk. Mindezeket felkötöttük az ablakok közé kifeszített kötélre, és a gyerekeknek bekötözött szemmel, egy bot segítségével kellett leütniük a pignattákat 10 másodperc alatt. Ez a gyerekeknek óriási szórakozás volt, de még mi is jót mulattunk rajta. A pignattákat a menekültekkel együtt készítettük el. Ez egy jó alkalom volt arra, hogy a helyiek is lássák: a menekültek igenis segítenek a hagyományaik ápolásában, nem zárkóznak el attól, hogy együtt dolgozzanak velünk, és ők is velünk szórakoznak.

Az utolsó kör pignattákat készítjük 

gyerekek tolonganak a játékért :)

A másik program amiben részt vettünk a karneváli felvonulás volt. Készítettünk egy hatalmas transzparenst, már az önmagában szórakoztató volt. Festékes lábbal kellett rálépkedni a lepedőre. 

A másik előkészület a pólófestés volt, azt is együtt csináltuk a srácokkal. Pontosabban nem is festettünk, hanem batikoltunk. Higítóba mártottunk intenzív színű pólókat, és úgy alkottuk meg a mintákat. Ez volt az első igazán melegebb tavaszi nap (itt már februárban elkezdődött a tavasz) amikor kint a teraszon dolgoztunk. Egyetlen szomorúságom ezzel a nappal kapcsolatban az volt, hogy az egyik menekült srácot akkor láttam utoljára, mert a következő nap megszökött. 

Maga a felvonulás nagyon jó volt. Még zenekar is játszott, előttünk meg gyerekek egy csoportja bandukolt. 

Felváltva táncoltunk mindenféle zenére. 

A felvonulásra nem vittem túlzásba, hogy kifessem magam, viszont a pignattás játékra annál inkább. Viccesre akartam csinálni, de inkább ijesztő lett. 

Az olaszok nagyon komolyan veszik a karneváli időszakot, ugyanis ilyenkor napokig tanítási szünet van. Nem vicc. Hosszabb szünetük van farsangra, mint nekünk Húsvétra!

Amit itt érintőlegesen említettem, az, hogy meg kell barátkoznunk azzal az érzéssel is, amikor a menekülteket, akiket megkedvelünk, más központba viszik tovább, vagyis transzferelik. Ez elég rossz érzés tud lenni, hiszen távolságot kell tartanunk, de akkor is megkedveljük őket, és nekünk is nehéz elképzelni a mindennapokat nélkülük. Úgy gondolom, hogy én elég jól tudom kezelni ezt a dolgot, ami rossz, az inkább az, hogy ha nem tudok elbúcsúzni. Mint pl. amikor a szemináriumon voltunk, tizenkét srácot zsupsz, továbbirányítottak. Nem is az volt a legrosszabb, hogy valószínűleg nem látom őket többet, mert azt előre tudtam, hogy így lesz, effektíve föl vagyok készülve erre érzelmileg, de az, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőlük személyesen, az nagyon rossz volt. Pszichológiailag nincs meg az a fontos lezárási szakasz, ami nekünk ebben a munkában kiemelten fontos. Így hát úgy gondolok rájuk, mint ahogy az elvesztett rokonaimra szoktam: azzal, hogy valaki nincs többé, nem tudok mit kezdeni, inkább csak arra gondolok, hogy elutazott valahová, és egyszer majd újra találkozunk. Így van ez a srácokkal is: elutaztak egy jobb életért. :) 

És különben is.. ez az élet körforgása.