A harag sosem alaptalan

A mai napon megint találtam egy nagyon jó Szirmai-beszédet. Jobbára így mondom. A vonatkozó rész 0:30-tól 2:14-ig tekinthető, de még inkább hallgatható meg. Rájöttem, hogy ez most mennyire igaz az én helyzetemre, és hogy hasznos lenne leírni az ezzel a beszéddel kapcsolatos gondolataimat. Íme.

„A harag sosem alaptalan.”

„Ezért, ha egy látszólag értelmetlenül háborgó emberrel találkozol, akkor érdemes felfejteni, hogy mi miatt lehet TÉNYLEG mérges. Abszolút megkönnyíti a konfliktus kezelését.”

„Azokat a filmeket tudom történelmi intenzitással gyűlölni, amik szembe mennek az alapértékeimmel. Azokkal a szabályaimmal, amikhez én is tűzzel-vassal kötném magam.”

A következő van, ha a saját helyzetemre kivetítem ezt a beszédet.

Egy.

Alaptalanul soha senkire és semmiért nem haragszom. Kell valami, ami kiváltja ezt az érzést. Ez ugyan az, mint egy gyermek megszületése. A gyerekek nem gonoszként jönnek a világra. Van valami oka annak, ha valaki később valami rosszat tesz. Így van oka annak is, ha haragszom.

Kettő.

Konfliktuskezelés. Mivel nem jó úgy élni, hogy folyamatosan haragszom, ezért megpróbálom megszüntetni a kiváltó okát a haragomnak. Nem, erre nem az a megoldás, hogy nem veszek róla tudomást vagy megpróbálok nem haragudni valami olyanért amiért nyilván… haragszom. Ezzel elnyomom magamban a haragomat, és amikor kitör belőlem, akkor fokozottan fog az egész lecsapódni, tehát ez nem konfliktuskezelés és nem megoldás. Ha tudom az okát a haragomnak, akkor jó eséllyel fogok róla valakinek beszélni, akitől azt remélem, hogy segíthet a haragomat kiváltó ok megszüntetésében. Ha nem is mondjuk ezt ki konkrétan, de valójában segítséget kérünk ilyenkor.

Három

A miért. Ez egyenesen következik az első pontból. Miért haragszom? Nyilván, mert valami olyasmivel találkoztam az életben, ami számomra túl van a tűréshatáron. Tehát nem állja meg a helyét az én értékvilágomban. Ha ez az érzés, a harag tartósan fennáll vagy érzékelhető, akkor valószínűleg olyan szintű az értékrendbeli eltérés, ami már semmiképpen se egy múló dolog. Nem fogható rá arra, hogy rossz napom van. Mit csinálok tehát ekkor? Megpróbálom MEGÉRTENI, hogy mi miért történik, mert a megértés az első lépés a gyógyulás, a jobb lét felé. Amennyiben nem tudom megérteni, sőt úgy érzem, hogy mások (főleg akikben megbíztam, hogy elmondjam nekik a haragomat kiváltó okokat), ignorálják ezt, még mélyebbről jövő feszültség fog kialakulni bennem. Hiszen mindenkinek békére, nyugalomra és belső egyensúlyra van szüksége. Ha ezt a segítséget nem kapom meg, akkor nem tudok megnyugodni.

Mi a megoldás? Legyünk toleránsak? Keressünk kifogásokat olyan dolgokra amik változtathatóak lennének? Vagy ne vegyünk tudomást a problémáról és próbáljunk együtt élni vele, ezzel együtt megbarátkozni egy folyamatos diszkomfort érzéssel? Én személy szerint a „beszéljünk meg mindent és találjunk közös megoldást, ami mindenki számára elfogadható” elv híve vagyok. Más néven: kössünk kompromisszumot. Nem várható el senkitől sem, hogy teljesen feladja önmagát, az identitását, csak mert. Mindig lehet javítani, mindig meg lehet egyezni, és mindig mindent meg lehet beszélni. Én ebben hiszek. Nekem ez a filozófiám, én így élem az életemet, és ha valaki szerint ez rossz, az legyen szíves és mondja el nekem, hogy miért. Változást csak attól várj el, akiért te magad is hajlandó vagy változni. Mindegy légyen, hogy a világban hol vagy.

Winter in Scicli

Well my dears, I know that I didn’t write for a very long time, sadly I couldn’t really keep up this one post a month thing. Let’s see what important happened in the past months.

December – the emotional rollercoaster

This was the month when our problems started to come out, but at the end we could talk over everything so happy end.

In the work there were two important events, the christmas and new years eve what we worked over. The christmas did not meet up my expectations, there was no christmas market and there is no mulled wine in Scicli and these are important parts of my christmas mood. We made for ourselves the mulled wine – vino di glüh, this will be a say forever, Hanna! ;D True there was a small christmas market int he Casa where interesting things were sold, but not many people came, because that day was very cold. By the way there was a good feeling and we had fun that day.

We made the christmas decorations together with the guys. It was funny to cut snowflakes in Sicily.

The christmas in the Casa was not like what I imagined. There was no celebration. What was good in the christmas, that was the preparation of the food for holy night. Maybe my best day was so far int he Casa 24th December of 2016. We had such an intimate feeling cooking together that I still miss. Just us the volunteers, two friends from Marocco and Erica were in this shift. I will always remember this cozy feeling we had that day in the kitchen. At night we went to the home of Lisa and Hanna where we drank mulled wine and ate german cookies. Many of them we make regularly in Hungary too, spice-cake and stollen, so at least I had a bit of home-feeling.

Tired but happy at holy night - we finished the 14 hour long shift.

Well then in the next weeks we always ate in the hall down, what was very uncomfortable because we always had to go up and down with the pots with the warm food, and always had to go up to do the dishes. 

I never in my liiiife was so much in the kitchen like between the two holidays. Without being said, it was left to me, and I always complained about the lot of work but in reality I really enjoyed the lot of responsibility and my temporary empire. :D That time we really came home only just for sleep, that was very exhausting but the whole thing had its magic.

The next one was new years eve when a Dj was invited in the Casa who played old hits and a bit of what the guys like. It was good to see how happy the guys were for this party. Some of the operators celebrated with us that made the evening more memorable. We got a bit of champagne and I invited them to drink grappa. (Some kind of brandy made of grapes.) A question popped up in my mind at new years eve: Valentina, how do you have so much eneeergy?? :D

January – we keep up the hard work meanwhile freezing to sh*t

Really january was about that, and that we finally went to the seminar! I really waited to meet the other volunteers again, and meet with Valeria, and to see one of the most beautiful city of the world! We traveled there 17 hours with bus (not a fkin joke...), for a while I had enough of buses.. but as we arrived, we threw our stuffs down and started to explore the city. Florence is beautiful! There is no such thing someone doesn’t like it. You can find my pictures in dropbox. (If you can’t see my dropbox, throw me a mail or write me on fb and I’ll add you.) 

Besides the city tour, we talked about interesting topics. My favorite was the morning when we talked through the following four topics: expectations, roles, contribution, relations. 

So what are the expectations of your placement, what are your expectations, what are those roles you have to fulfill, what are your contributions at work, and what kind of relationships do you have in the city. We wanted to make a presentation about it in Scicli but it didn’t happen (it’s hard to find the right time), so I will talk about it here. If you already listened this, jump to the next topic.

So the first topic was – expectations

Keywords:

• ·         Language – to be better at it,
• ·         Work – every expectation connected to work,
• ·         Travelling – the chance to visit many places,
• ·         Culture – to know the italian culture,
• ·         Community – being part of the community,
• ·         Italian kitchen – we get a huge part of it for sure,
• ·         Friendship – to find new friends,
• ·         To learn about life – solving new situations, new problems,
• ·         Experiences – to get them,
• ·         Food!

Roles:

• ·         to be happier,
• ·         to help,
• ·         responsibility,
• ·         to be a good example,
• ·         to be present,
• ·         to learn

Contribution:

• ·         TO GIVE AND RECEIVE,
• ·         responsibility,
• ·         another point of view,
• ·         to develop ourselves,
• ·         motivation -> positive attitude, to be present, idő, creativity
• ·         emotional security

Relationships:

• ·         it’s difficult to find italian friends (many said that),
• ·         diversity – we are different,
• ·         to be open for a new culture,
• ·         living together in a home,
• ·         we are one family,
• ·         multiculture,
• ·         to learn,
• ·         patience

What I would light up from my part: the expectations connected to work. My hope was that I will learn well the italian social system for refugees and I will learn well the rights of the refugees in Italy, and all the laws that applies to them. We had no chance to learn this yet, I hope we can do it at some point. Our boss expectation was to be bridge between the youngsters and the operators – I think it works out very well. I said as well gaining experience, because partly I came here to see how things work out here.  From roles mostly to be present and to be available (but many times it’s annoying when they are calling us randomly), and to be responsible for our guys. At the contributions I meantioned to give and receive, in other words I am a productive person when I feel emotionally secure and it is not always so. What I see thou that if you put in a lot of work you will also receive, howewer there are people for who nothing is good or not enough. About the relationships… well this is the best. It is difficult to find italian friends. Or if you found them, it is difficult to get them to have some time off. We are multicultural family where it is possible to learn a lot of patience… aye, that’s about it.

The other big eperience was that we could meet with the new volunteers. Two came from India, a girl from Argentina and Uruguay, and there was someone from Portugal too. Few days are not enough to know someone well. I like the indians because there is some untouchable peace coming from them and they have a positive view of everything. 

I hang out more with the south-americans, they are totally energy bombs. 

They jump in to everything with a big energy and happyness, they are kind of middle of the party personalities. Because their language is quite similar, they somehow learn italian quickly, and they could speak just fine with us.

February – We breath again

After we returned from the seminar, things got a bit slower, in work at least. True that Beni tried the night shift, but I didn’t want to try this fun, so hopefully I don’t have to go in the future.

I had to change rooms, so my snail life form was changed to the let's do everything together circle. What is good because I don’t have time for daydreaming but sometimes would be good to have a little nest.

Two american volunteers came, so at the moment we are full. This is great, because the girls are cool, we don’t have communication problems and we spend a lot of time together out of the work too. Because noone has their own nest, we spend more time in the living room, where we just talk, drink (apple juice, of course), or watch series together. At the beginning of our volunteer year we spoke about that we maybe get a tv but then this topic wore off and I think we will not get it. But now we have Netflix, that worth much as a tv, and more! It’s better than that.

In February, we celebrated more birthdays: Beni, Nora and Lisa. Carefully saying we celebrated a bit too much, I couldn’t do all of it. I’m getting old! I think the best was the little hiking we planned for Beni’s birthday. We went up to a hill where is a nice view of Scicli and we had picnic there. 

If you are visiting Scicli, you definitely have to visit a hill nearby. There is a beautiful meadow up there with flowers and there were familiar trees on the road. That kind of trees we can see in northern Europe, so I had a bit of home feeling. The little holes you see on the last pictures, those are old flats, that's how people lived here a long time ago.

Excursion – Siracusa and Noto

When finally the weather became better, we went for a one day excursion with the refugees. At the morning we were in Siracusa and at the afternoon in Noto. Siracusa was wonderful, at least as much we saw from it. As always, I liked the sea the most but that’s me. Besides that, beautiful buildings, churches, really mediterran feeling there too, so everything good you can imagine. 

small oranges on the street

huge mediterran tree

my love, the sea :)

shoes drying on the street - ???

At the afternoon we went to Noto, that I never heard about, but when we got there, I couldn’t say a word. I never saw so much beauty in such a small place! Every building worth a photo, the church is simply wonderful (totally renovated!), and the feeling of the city just took me. It reminded me on Torre Pellice, at least I had the similar feeling. That endless calm, the beauty and the view of the city… take it on your bucket list. Maybe I could say it’s similar to Sopron, I have similar feelings in the calmer parts of the old city. So if you make Sicily your goal, make sure to check out these places. Whole Noto is part of the world heritage – this probably tells you about its worth.

In the dome we could find these installations that an artist made in memoriam the refugees who died on the dangerous road to Europe. These are the pieces of the boat they came with. "Who cries for these dead?"

Group photo from Siracusa :)

Carnival

The last attraction of February was the carnival. We prepared for it a lot because we organized one of the programs. This was a traditional game for children with the pignattas. The pignatta is a painted paper mache ball. We hid confetti, flour and candies in them. We hang them on ropes between the windows and the children had to hit them off in 10 seconds with their eyes covered. It was a big entertainment for the children but was fun for us too. We made the pignattas together with the refugees. It was a good chance to show for the locals: the refugees help us to keep the traditions living, they don’t close themselves away from working with us, and they have fun with us.

Making the last round of pignattas

everyone wants to play

The other program we participated at was the carnival marching. We made a huge banner that was entertaining itself. Had to step with painted feet on the sheet. 

The other preparation was the shirt coloring, we made that together too with the guys. To be exact, we didn’t paint, we did batique. We put the intense color shirts into diluent and we created the patterns like that. This was the first warmer spring day (the spring started here already in february) when we worked outside on the roof. My only sadness connecting this day was that I saw last time a refugee boy that day, because next day he escaped.

The marching was a lot of fun. There was a music band and we had front of us many children in costumes. 

We danced to all the music. 

I didn’t do make up for the marching but I did some for the pignatta game. I wanted to make it funny but it rather turned out scary. 

Italians take very seriously the carnival, they have school holiday these days. They have longer holiday for carnival than we for Easter!

I mentioned this here before, we have to become friendly with the feeling, when the refugees we like, will be taken away in other center, so called transfer. This can be a bad feeling, because we have to keep a distance, but we still like them, and it is difficult to imagine our every day life without them. I think that I can handle this feeling very well, what is worser, when I can’t say goodbye. For example when we were at the seminar, twelve guys, whoops, were transfered. The worst is not that I don’t see them anymore, because I already knew that it will be so, effective I am mentally prepared for this, but that, I couldn’t say farewell in person, that was very bad. Psychologically we don’t have that closing part, what is so important for us in this work. So I think of them as I think of my lost relatives: I cannot do anything with the feeling that someone is not there anymore, I just think that the person traveled somewhere, and once we will meet again. It is the same with the guys: they traveled for a better life! :) And anyways… this is the circle of life.

Tél Scicliben

No kedveseim tudom, hogy nagyon régen nem írtam, ezt a havi egy bejegyzés dolgot nem igen sikerült tartanom sajnos. Lássuk tehát mi fontos történt az elmúlt hónapokban.

December – az érzelmi hullámvasút

Ez volt az a hónap amikor kezdtek a problémák kibukni, de végül is sikerült mindent megbeszélni, úgyhogy minden jó, ha a vége jó.

A munka kapcsán két fontos esemény volt, a karácsony és a szilveszter amit végigdolgoztunk. Az elvárt élményektől elmaradt a karácsony, se karácsonyi vásár, se forralt bor nincsen Scicliben és hát ezek fontos tartozékai a karácsonyi hangulatomnak. Mi azért csináltunk magunknak forralt bort – vino di glüh, ez már örök szólás marad, Hanna! ;D Igaz a Casában volt egy mini karácsonyi vásár ahol érdekes dolgokat árultak, de nem sok ember jött, mert aznap igen hideg volt. Egyébként jó hangulat volt és jót szórakoztunk aznap. 

Együtt készítettünk karácsonyi dekorációkat a srácokkal. Mondhatom vicces volt Szicíliában hópelyheket vagdosni. 

A karácsony a Casában sem olyan volt, mint amilyet elképzeltem. Igazán ünnep nem volt. Ami nagyon jó volt a karácsonyban, az a szentestei vacsora előkészítése volt. Eddig talán a legjobb napom volt 2016 december 24-e a Casában. Olyan meghitt hangulatban főztünk együtt, amit azóta is hiányolok. Csak mi az önkéntesek, Két marokkói barátunk és az Erica segítettek az ünnepi műszakban. Mindig emlékezni fogok erre a kellemes hangulatra ami akkor volt a konyhában. Este pedig elmentünk Lisa és Hanna otthonába, ahol ittunk forralt bort és ettünk német sütiket. Sokat mi magyarok is rendszeresen megcsinálunk karácsonykor, pl. püspökkenyér és stollen, szóval legalább volt egy kis otthon-érzésem. Fáradtan, de boldogan szenteste - leadtuk a 14 órás műszakot.

No aztán az elkövetkezendő kb két hétben mindig a lenti aulában ettünk, ami elég kényelmetlen volt, mert mindig le-föl kellett hordani a lábosokat a meleg ételekkel, és fölmenni mosogatni. 

Éééletemben annyit egyhuzamban nem voltam konyhában, mint a két ünnep között. Kimondatlanul szinte rám hagyták, én meg folyton panaszkodtam a sok munkára, de valójában marhára élveztem a felelősséget meg az átmeneti birodalmamat. :D Akkoriban tényleg csak aludni jártunk haza, ami nagyon kimerítő volt, de mégis volt az egésznek egy varázsa.

Következett a szilveszter amikor hívtak egy Dj-t a Casába aki régebbi slágereket játszott meg egy kicsit abból amit srácok szeretnek. Jó volt látni mennyire örültek a srácaink ennek a bulinak. Néhány operátor is velünk ünnepelt ami még inkább emlékezetessé tette az estét. Kaptunk egy kis pezsgőt is, én pedig meghívtam őket grappázni. (Aki esetleg nem tudja, az a törköly pálinka olasz verziója.) Felmerült bennem egy kérdés szilveszterkor: Valentina honnan veszed ezt a rengeteg energiááát?? :D

Január – szívósan dolgozunk tovább miközben sz*rrá fagyunk

Valójában tényleg erről szólt a január, no meg arról, hogy végre mentünk a szemináriumra! Nagyon vártam már, hogy újra találkozzak a többi önkéntessel, a Valériával, és hogy megnézhessük a világ egyik legszebb városát! 17 órát buszoztunk odafele (nem vicc bmeg..), egyelőre elegem is lett a buszozásból.. de ahogy megérkeztünk ledobtuk a cuccunkat és máris indultunk felfedezni a várost. Firenze gyönyörű! Olyan nem lehet, hogy valakinek nem tetszik. Megtaláljátok a képeket a dropboxomban. (Ha nem látod a dropboxomat, dobj egy mailt vagy írj fb-on és hozzáadlak.) 

A városnézés mellett érdekes témákról beszélgettünk. A kedvenc foglalkozásom az a délelőtt volt, amikor kibeszéltük a következő négy témát: elvárások, szerepek, hozzájárulás, kapcsolatok. 

Vagyis mik az önkéntes helyed elvárásai, mik a te elvárásaid, mik azok a szerepek amiket teljesítened kell, mivel járulsz hozzá az ottani munkához, és milyenek a kapcsolataid ott, illetve milyen kapcsolatokat sikerült kiépítened az adott településen. Erről szerettünk volna Scicliben egy prezentációt tartani, de nem sikerült megvalósítani (nehéz megfelelő időpontot találni), szóval ezért itt fogom kifejteni. Aki már végighallgatta ezt, az nyugodtan ugorjon a következő témára.

Tehát az első téma volt – Elvárások

Hívószavak:

·         Nyelv – jobbnak lenni a nyelvben,

·         Munka – minden munkával kapcsolatos elvárás,

·         Utazás – a lehetőség, hogy sok helyet megnézhessünk,

·         Kultúra – az olasz kultúra megismerése,

·         Olasz konyha – hát ebből nekünk kijut bőven, az biztos,

·         Közösség – a közösség részévé válni,

·         Barátság – új barátokat szerezni,

·         Életről való tanulás – új helyzetek, új problémák megoldása,

·         Tapasztalatok – megszerzése,

·         Kaja!

Szerepek:

·         boldogabbnak lenni,

·         segíteni,

·         felelősség,

·         jó példának lenni,

·         jelen lenni,

·         tanulni

Hozzájárulás:

·         ADNI ÉS KAPNI,

·         felelősség,

·         másik nézőpont,

·         fejlődni,

·         motiváció -> pozitív hozzáállás, jelen lenni, idő, kreativitás

·         érzelmi biztonság

Kapcsolatok:

·         nehéz olasz barátokat találni (ezt sokan mondták),

·         változatosság – különbözőek vagyunk,

·         nyitottnak lenni egy új kultúrára,

·         együtt élni egy otthonban,

·         egy család vagyunk,

·         multikulti,

·         tanulni,

·         türelem

Amit én kiemelnék a magam részéről: A munkával kapcsolatos elvárások. Az én reményem az volt, hogy jól megtanulom az olasz menekültügyi szociális rendszert és majd jól megismerem a menekültek jogait Olaszországban, valamint a rájuk vonatkozó törvényeket. Eddig még nem volt alkalmunk ezt megtanulni, remélem, hogy majd sor kerül erre is. A mi munkaadónk elvárása az volt, hogy legyünk híd a fiatalok és az operátorok között – szerintem ez elég jól működik. Valamint még mondtam a tapasztalatszerzést, hiszen részben ezért jöttem ide, hogy lássam itt hogy működnek a dolgok. A szerepekből leginkább, hogy jelen legyek és elérhető legyek (bár ez sokszor nagyon idegesítő, amikor random módon hívogatnak), és felelősnek lenni a srácainkért. A hozzájárulásnál az érzelmi biztonságot és az adok-kapokot említettem, vagyis hogy én akkor vagyok egy termékeny ember, ha érzelmi biztonságban érzem magam, és ez nem feltétlenül van így itt mindig. Azt viszont látom, hogy ha beleteszel sokat a dologba akkor kapsz is vissza, bár vannak olyanok akiknek semmi nem jó vagy nem elég. A kapcsolatokról.. hát az a legjobb. Nehéz olasz barátokat találni. Ez nem is kérdés. Vagy ha végre találtál, akkor nehéz őket megszerezni egy kis közös időtöltésre. (Erica mikor jössz el végre hozzánk, hmm???) Valamint egy multikulturális család vagyunk ahol bőven lehet türelmet tanulni… aje, nagyjából ennyi.

A szemináriumban a másik nagy élmény az volt, hogy találkozhattunk új önkéntesekkel. Ketten jöttek Indiából, egy lány Argentínából, valamint Uruguay-ból és Portugáliából is voltak. Néhány nap nem elég arra, hogy jól megismerj valakit. Kedvelem az indiaiakat, mert valami megfoghatatlan béke árad belőlük és mindenre pozitívan tekintenek. 

Még akikkel többet lógtam, az a dél-amerikai csapat volt, ők tiszta energiabombák. 

Mindenbe nagy erővel és vidámsággal vetik magukat, amolyan igazi buli középpontja személyiségek. Mivel a nyelvük egészen hasonló, így viszonylag gyorsan tanulták meg az olaszt, és velünk is teljesen jól tudtak beszélgetni.

Február – Fellélegzünk

Miután visszatértünk a szemináriumról kicsit lelassultak a dolgok, már ami a munkát illeti. Igaz, hogy a Beni kipróbálta az éjszakázást, de én nem kívántam ebben a mókában részt venni, így remélhetőleg a jövőben sem kell majd mennem.

Szobát kellett váltanom, így csiga életmódomat felváltotta a tényleg csináljunk mindent együtt körforgás. Ami jó, mert nincs időm annyit elmélázni, de azért néha jó lenne egy saját kis kuckó.

Jött két amerikai önkéntes, így jelenleg telt házzal üzemelünk. Ez szuper, mert a lányok jó fejek, nincsenek kommunikációs problémáink, és sok időt töltünk együtt a munkán kívül is. Mivel senkinek nincs saját kis kuckója, ezért többet vagyunk a nappaliban, ahol csak beszélgetünk, iszogatunk (almalevet, természetesen), vagy együtt nézünk sorozatot. Az önkéntes évünk elején még volt szó róla, hogy esetleg lehetne tv-énk, de aztán ez a téma elsikkadt, és azt hiszem már nem is lesz belőle semmi. Most viszont van Netflixünk, az felér egy tv-ével, sőt! Sokkal jobb annál.

Februárban több szülinapot is ünnepeltünk: Beniét, Nóráét és a Lisáét. Enyhén szólva kicsit sokat ünnepeltünk, nem is bírtam végig. Öregszem! Szerintem a legjobb az a kis kirándulás volt amit a Beni születésnapjára terveztünk. Fölmentünk az egyik dombra ahol szép kilátás nyílik Sciclire és ott piknikeztünk. 

Aki esetleg erre jár, az mindenképp menjen fel legalább egy környező dombra. Higgyétek el, megéri. Van ott fent egy szép virágos rét és az utat ismerős fák szegélyezték. Olyanok, amilyeneket északabbra Európában lehet látni, tehát egy kicsit home feelingem volt. Azok a kis lukak a falakban amiket az utolsó képen láttok régi lakóhelyek, így éltek itt az emberek korábban.

Kirándulás – Siracusa és Noto

Mikor végre valahára jobbra fordult az idő, elmentünk egy napos kirándulásra a menekültekkel. Délelőtt Siracusában voltunk, délután pedig Notóban. Siracusa csodálatos volt, már amennyit láttunk belőle. Szokás szerint nekem legjobban a tenger tetszett, de hát ez vagyok én. Ezen kívül gyönyörű épületek, templomok, igazi mediterrán hangulat ott is, szóval minden jó, amit el tudtok képzelni. 

ici-pici narancsok az utcán

mediterrán óriás fa

szerelmem, a tenger :)

utcán száradó cipők - ???

Délután Notóba mentünk át, amiről még soha nem hallottam, de amikor odaértünk, elállt a szavam. Soha még ennyi szépséget ilyen kis területen nem láttam. Minden épület fotózni való, a templom egyszerűen csodálatos (teljesen felújítva!), a város hangulata pedig magával ragadott. Emlékeztetett Torre Pellicére, legalábbis hasonló érzésem volt. Az a végtelen nyugalom, szépség és a város képe.. vegyétek fel a bakancslistára. Esetleg Sopronhoz tudnám még hasonlítani, az óváros nyugodtabb utcáiban szokott hasonló érzésem lenni. Egy szóval aki Szicíliát célozza meg, az ki ne hagyja ezeket a városokat. Noto egésze a világöröksége része – ez tán elmond valamennyit az értékéről.

A dómban találhatóak ezek az installációk amiket egy művész készített az Európába vezető veszélyes úton meghalt menekültek emlékére. Ezek annak a bárkának a darabjai amivel jöttek. "Ki sír ezekért a halottakért?" 

Csoportkép még Siracusából :)

Karnevál

Február utolsó attrakciója a karnevál volt. Mi is elég sokáig készültünk rá, mert az egyik programot mi szerveztük meg. Ez pedig egy tradicionális játék volt a gyerekeknek a pignattákkal. A pignatta egy lefestett papírmasé gömb, amibe konfettit, lisztet illetve cukorkát rejtettünk. Mindezeket felkötöttük az ablakok közé kifeszített kötélre, és a gyerekeknek bekötözött szemmel, egy bot segítségével kellett leütniük a pignattákat 10 másodperc alatt. Ez a gyerekeknek óriási szórakozás volt, de még mi is jót mulattunk rajta. A pignattákat a menekültekkel együtt készítettük el. Ez egy jó alkalom volt arra, hogy a helyiek is lássák: a menekültek igenis segítenek a hagyományaik ápolásában, nem zárkóznak el attól, hogy együtt dolgozzanak velünk, és ők is velünk szórakoznak.

Az utolsó kör pignattákat készítjük 

gyerekek tolonganak a játékért :)

A másik program amiben részt vettünk a karneváli felvonulás volt. Készítettünk egy hatalmas transzparenst, már az önmagában szórakoztató volt. Festékes lábbal kellett rálépkedni a lepedőre. 

A másik előkészület a pólófestés volt, azt is együtt csináltuk a srácokkal. Pontosabban nem is festettünk, hanem batikoltunk. Higítóba mártottunk intenzív színű pólókat, és úgy alkottuk meg a mintákat. Ez volt az első igazán melegebb tavaszi nap (itt már februárban elkezdődött a tavasz) amikor kint a teraszon dolgoztunk. Egyetlen szomorúságom ezzel a nappal kapcsolatban az volt, hogy az egyik menekült srácot akkor láttam utoljára, mert a következő nap megszökött. 

Maga a felvonulás nagyon jó volt. Még zenekar is játszott, előttünk meg gyerekek egy csoportja bandukolt. 

Felváltva táncoltunk mindenféle zenére. 

A felvonulásra nem vittem túlzásba, hogy kifessem magam, viszont a pignattás játékra annál inkább. Viccesre akartam csinálni, de inkább ijesztő lett. 

Az olaszok nagyon komolyan veszik a karneváli időszakot, ugyanis ilyenkor napokig tanítási szünet van. Nem vicc. Hosszabb szünetük van farsangra, mint nekünk Húsvétra!

Amit itt érintőlegesen említettem, az, hogy meg kell barátkoznunk azzal az érzéssel is, amikor a menekülteket, akiket megkedvelünk, más központba viszik tovább, vagyis transzferelik. Ez elég rossz érzés tud lenni, hiszen távolságot kell tartanunk, de akkor is megkedveljük őket, és nekünk is nehéz elképzelni a mindennapokat nélkülük. Úgy gondolom, hogy én elég jól tudom kezelni ezt a dolgot, ami rossz, az inkább az, hogy ha nem tudok elbúcsúzni. Mint pl. amikor a szemináriumon voltunk, tizenkét srácot zsupsz, továbbirányítottak. Nem is az volt a legrosszabb, hogy valószínűleg nem látom őket többet, mert azt előre tudtam, hogy így lesz, effektíve föl vagyok készülve erre érzelmileg, de az, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőlük személyesen, az nagyon rossz volt. Pszichológiailag nincs meg az a fontos lezárási szakasz, ami nekünk ebben a munkában kiemelten fontos. Így hát úgy gondolok rájuk, mint ahogy az elvesztett rokonaimra szoktam: azzal, hogy valaki nincs többé, nem tudok mit kezdeni, inkább csak arra gondolok, hogy elutazott valahová, és egyszer majd újra találkozunk. Így van ez a srácokkal is: elutaztak egy jobb életért. :) 

És különben is.. ez az élet körforgása.