Mi legyen a blog címe? Majd meglátjuk... :D
Ebben a kis vagy inkább hosszú blogban fogom leírni
élményeimet, gondolataimat meglátásaimat az olaszországi önkéntes szolgálat
kapcsán. Tehát vigyázat: alább szubjektív élménybeszámoló következik!
Én kb. egy évet készültem erre a szolgálatra, és/vagy
kalandra.
Tavaly nyáron jött egy ajánlat, hogy menjek vissza
Németországba dolgozni, de valahogy semennyire se feküdt a dolog, így semmi nem
is lett belőle. Akkor vetődött fel, hogy menjek ki én is önkéntes szolgálatra
mielőtt betöltöm a 30-at, hátha akkor juthatok egyről a kettőre.
No tehát én gyakorlatilag tavaly nyártól erre készültem.
Persze meg kellett írni a pályázatot, és át kellett menni az interjún, amin épp
annyira izgultam mint, mindenki más.
Jó hangulatban telt az interjú, úgy éreztem kielégítően
tudtam felelni mindenre, és még viccelődésre is futotta, sejtettem, hogy
meglett ez, de azért 4 hónapot kellett várni az eredményre és további kettőt a
szerződésre. Már ekkor sejtettem mi az a mediterrán életritmus. :D
Hirtelen oly fura volt, mikor eljött a csomagolás napja:
most már menni is kell? Így is 2 nappal előbb érkeztünk, ami inkább előnyünkre
vált, mert tudtunk akklimatizálódni és részben felfedeztük Torinót is (csak
később tudtuk meg milyen jól jártunk ezzel).
Augusztus utolsó hétfőjén megkezdődött a szeminárium, jó sok
közösségi játékkal (aki valaha volt gyerekkorában táborban, tudja mikre
gondolok), és egy rövid tájékoztatóval a hétről, aminek sok értelme nem volt,
mert kb. soha nem tudtuk, hogy a következő napszakban hová megyünk és mit
csinálunk.
Délutánnal megkezdődött az olaszórák végtelen sora, ami hát…
nem volt haszontalan, de… talán csak én voltam béna vagy szerencsétlen. Először
ki kellett töltenünk egy tesztet, rájöttem, hogy tippmixezhetnék, mert úgy lett
33%-os, hogy gőzöm se volt mit kérdeztek.
Ezek után minden délelőtt volt 4 olaszóránk 1 szünettel. Ez
volt az egyetlen fix pont a torre pellicei életünkben. A mi tanárunk nem
magyarázott el semmit angolul, csak olaszul, úgyhogy többnyire csak bámultam és
próbáltam értelmes képet vágni, valószínű nem túl sikeresen. Kedvesek voltak a
német lányok, mert mindig igyekeztek fordítani, de nem mindig, ilyenkor
elvesztettem a fonalat. Szóval összességében nem voltam túl boldog olaszórák
után, nem éreztem sikeresnek és értelmesnek magamat.
Érintőlegesen említettem Torre Pellice-t, a falut, ahol a
szeminárium volt. Nézzétek meg Beni blogját, jól összefoglalta Torre Pellicet!
Képzeljétek el Szentendrét és Sopron óvárost összesűrítve az a Alpokaljában
pálmafákkal – na ez Torre Pellice.
Tőszavakban néhány tapasztalat:
Nyitva tartás – random, majd meglátjuk!
Posta? Az mi?
Bankautomata random pinkóddal működik :D
Nappal kánikula, éjjel november..
A "hamarosan" az olaszoknál 2 óra várakozással kezdődik, határ
a csillagos ég...
Összességében nekem így is nagyon tetszett Torre Pellice,
amint egyik önkéntestársunk mondta, olyan, mint egy kis ékszeres doboz. És
tényleg. Magam sem fogalmazhattam volna meg jobban.
Az olaszok nagyon barátságosak, és ezt nem is tudjátok
elképzelni, amíg nem jártatok Olaszországban. Kevesen beszélnek angolul, de
számukra ez sem akadály. Kézzel-lábbal is próbálják megértetni magukat, annyira
akarnak kommunikálni. Rendkívül nyitottak, elfogadóak, barátságosak és
közvetlenek. Néha túlzottan közvetlenek, nekem furcsa, hogy egy vadidegen, aki
a tanárom megölel.. akit 5 napja ismerek.. nézek, mi van? Nem feszültek, nem
stresszelnek, mint a magyarok, nem próbálnak tökéletesnek tűnni, és másoktól
sem várják el ezt. Más a munkatempójuk is, és itt most nem a notórius késére
gondolok :D
Mi magyarok dolgozunk 8 órát, de csak úgy vagyunk, nem
igazán koncentrálunk. Az olaszok viszont inkább dolgoznak kevesebbet, mondjuk
4-6 órát, de akkor aztán nyomatják ezerrel. Szünet nélkül vagy minimális
szünettel képesek extrém hosszú ideig koncentrálni, viszont nekik akkor annyi
aznapra. Szóval érdekes.
Tovább a szeminárium programjaival.. kedden volt egy előadás
a valdens egyházról, ami nagyon érdekes volt. Már akkor nagyon szimpatikussá
vált ez az egyház, mert keresztény, de mégis sokkal elfogadóbb ugyanakkor
ellenállóbb (lásd történelem), mint más egyházak. Minden valdens lelkész akivel
eddig találkoztam nagyon nyitott és barátságos volt.
Szerdán volt a szociális, kulturális program, nekem sikerült
a szociális csoportba kerülnöm, ahol egy szocmunkás tartott előadást arról,
hogy ők ott hogyan segítik a menekülteket Torre Pellicében. 3 menekült
vendégünk is volt, ketten beszéltek is arról, hogy hogy érzik magukat
Olaszországban. Az egyikük 15 országon át gyalogolt pénz és papírok nélkül, azt
mondta, ő már bárhová elmegy gyalog. Jelenleg 40 menekültnek adnak szállást
Torre Pellicében, akik 10 lakásban vannak elhelyezve. Aznap mikor beszélgettünk
a szocmunkással 400 menekült várta Torinóban az elhelyezését. Én inkább
félelmet láttam ezeknek a fiúknak a szemében, mint bármilyen agresszivitást.
Csütörtökön volt egy előadás a szociális programokról
Olaszországban, amire nem nagyon emlékszem, de felírtam a linkeket,
alkalomadtán ha majd lesz időm (haha), utánanézek a dolgoknak.
Délután viszont sokkal érdekesebb program volt, a
lelkipásztor előadása. Azt kérte, hogy névtelenül írjunk neki kérdéseket, és ő
mindent megválaszol. Így is történt, a karrierjétől a homoszexualitásig
mindenről beszélt. Megtudtam például, hogy a valdens egyház elfogadja a
melegeket, nekem ez megdöbbentő volt, hogy van ilyen keresztény egyház.
Pénteken volt az előadás az olasz történelemről, amit
először csodáltunk, több ezer éves történelem 4 órában? Na az érdekes lesz.
Igazából csak az utóbbi 50-100 év történelméről beszélgettünk. Fő téma volt
Mussolini, a Fiat gyár és a maffia. Az olaszoknál pont fordítva volt, mint
nálunk: náluk jobboldali diktatúra volt, amit a partizánok szabadítottak fel,
elég furcsa is volt a vörös csillagot a felszabadítás jelképeként látni, na
mindegy..
Péntek estétől vasárnap délelőttig Torinóban voltunk. Péntek
este bevetettük magunkat Torinóba, ahol találtunk egy jó kis bárt.
Olaszországban meglepően jók a koktélok. :)
A nyugalom megőrzése érdekében, inkább nem kezdek el semmit
a szombati napról. A lényeg az, hogy jobban jártunk volna, ha minden önkéntes
kap egy térképet és megy amerre lát… de így keresztbe-kasul rohantunk Torinón
amiből semmit nem láttunk, de jól leizzadtunk és „futottunk” 23 km-t.
Vasárnap reggel szerencsére mentünk vissza és mindezek után
boldoggá tettek minket még egy olaszórával.
Hétfőn összegeztük a tanultakat, ami nagyon hasznos volt,
mert így jobban értették a közvéleményt.
A résztvevők – volt kb 20 német (ha nem több), 3 francia, 5
magyar és egy svájci lány. Így mi automatikusan a franciákkal bandáztunk, mert
a németek inkább csak úgy maguk közt voltak.
Kedveltem is a franciákat, kár,
hogy messze vannak tőlünk.
Velük voltunk kocsmázni is, felfedeztünk egy jó kis helyet
Torre Pellicében, a Britannia Pubot, aminek mint kiderült, francia az egyik
pincére vagy tulaja. Mikor meghallotta, hogy budapesti vagyok, mondta, hogy az
szép város. Még ajándék likőrt is kaptunk tőle. :)
Az utazás, mint olyan, hát az… külön dolog. Aznap mikor
jöttünk, 6 órát vártunk, mikor Torinóban voltunk, egy egész napot kerengtünk
céltalanul, Szicíliáig, négyszer átszálltunk, és szintén egy szervezetlen
találkánk volt, amikor 40 kilóval rohantuk körbe háromszor a pályaudvart, mire
sikerült mindenkit feltenni a megfelelő buszra.
És végül, mert a végére kell hagyni a legjobb dolgokat... :)
Volt két fantasztikus operátorunk Torre Pellicében, akik a
lelküket kitették azért, hogy nekünk minden gördülékenyen menjen és jól érezzük
magunkat. Ezt a két remek embert Valerianak és Davidenak hívják. Mivel
Valeriaval többet találkoztunk, legalábbis mi magyarok biztosan, ezért inkább
róla tudok mesélni. Ő maga megér egy külön blogbejegyzést. :)
Amint említettem, már az interjú idején jól kijöttünk, és
aztán a fogadtatás még minden elvárásunkat felülmúlta szóval tényleg, csak a
legjobbakat lehet róla elmondani. Ők a példák arra, hogy igenis az olaszok
tudnak szervezni, és nagyon odateszik magukat, ha akarják. Záró gondolat: mert
amilyen Valeria és Davide, olyanok az olaszok, azt mondod, hogy ilyen
vendéglátás csak a mesében van, vagy még ott se.
És hogy mikor írok megint? Majd meglátjuk… ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése