Torre Pellice and the beginnings

What should be the title of the blog? We will see.. :D

In this little or more like long blog I’ll write my experiences, thoughts, opinions about the voluntary service in Italy. So attention: subjective report coming up!

I prepared for ca. one year for this service/adventure.

Last summer I had the opportunity to go back in Germany but somehow it didn’t fit me that time, so it didn’t work out at all at the end. That time it came up that I should go out too for voluntary service before I turn 30 so maybe I move from 1 to 2.

So I was preparing for this from last summer. Of course I had to write the project, and had to pass the interview, where I was so stressed like everyone else.

The interview went well, I felt that I could answer all questions just fine, we even joked around, I thought, I got this, still I had to wait 4 months for the result and 2 more for the agreement, I started having a guess what is mediterranean life rythm. :D

All of sudden it was so weird when the day of packing arrived: we should go now? We still arrived 2 days earlier, what was rather a positive thing, because we could get used to everything and explore Turin (later we realized how important it was for us).

On the first monday of august the seminar started, with many community games (if you ever been to childrens camp, you know what I’m talking about), and a presentation about the weeks program that wasn’t very useful because we never knew that in the next time of the day where we go or what will we do.

With the afternoon the endless italian courses began, what well.. wasn’t useless, but… maybe just I was a failure or unlucky. First we had to do a test, where I figured that I should do tippmix because I reached 33% without knowing what I’m answering.

After this every forenoon we had 4 italian classes with 1 break. It was the only fix point in our life in Torre Pellice. Our teacher didn’t explain anything in english, only in italian, so mostly I was only staring at her and tried to look smart, most likely unsuccessful. The german girls were nice, they tried to translate everything for me to english, but not always, and then I lost the thread. So altogether I wasn’t very happy after the italian classes, I felt unsuccessful and dumb.

I just mentioned Torre Pellice, the village where we had the seminar. Look at Beni’s blog, he wrote well about Torre Pellice! Imagine Szentendre and Sopron old city mixed up near the Alps, well that’s Torre Pellice.

A few experiences in short words:

Open hours – random, we will see!

Post office? What’s that?

ATM works with random pin code :D

Daytime heat, night time november…

The „soon” for italians begins with 2 hours and it’s endless..

Altogether I still liked Torre Pellice, as one of our volunteer mate said, it’s like a small jewellery box. And really. I couldn’t have say it it better.

Italians are very friendly, and you can’t imagine it until you’ve been to Italy. Only a few speaks english but it is not a barrier for them. They use a lot of gestures, they want to communicate so much. Sometimes they are too direct, for me it’s weird that a stranger, who is my teacher, hugs me after 5 days… I’m shocked… what? Italians are not strained, they don’t stress, like hungarians, they don’t try to seem perfect and they don’t expect it from anyone else either. They have a different work tempo, and now I don’t think about the notorious late. :D

We hungarians work 8 hours, but we are just being there, not concentrating. Italians rather work less, let’s say 4-6 hours, but then they are working full speed. Without break or with minimal break they are able to concentrate for extreme long time, but then that’s it for them for the day. So it’s interesting.

Onwards with seminar programs… on tuesday we had a presentation about the valdensian church that was very interesting. At that time the valdensian church became very sympathetic to me, because it’s christian but is more accepting and at the same time resistant (see history), as other churches. Every valdensian pastor who I met so far were very open and accepting.

On wednesday we had a social/cultural program, I managed to get in the social group, where  a social worker made a presentation about how they help the refugees in Torre Pellice. We had 3 refugee guests, 2 of them talked about how they feel themselves in Italy. One of them walked through 15 countries without money and papers and he said he’ll go anywhere on foot. At the moment there are 40 refugees hosted in Torre Pellice, who are living in 10 flats. When we talked to the social worker, 400 refugees were waiting to be hosted in Turin. I rather saw fear in those boys eyes than aggression.

On thursday we had a presentation about the social programs in Italy, what I don’t really remember, but I made notes of the links, when I will have time (haha), I will check these things.

Afternoon we had a more interesting program, the presentation from the pastor. She asked to make questions anonymus, and she will answer everything. So it happened, from her carrier to homosexuality, she talked about everything. I got to know for example that the valdensian church accepts gays, for me it was shocking, that there is a christian church like that.

On Friday we had a presentation about italian history, we were wondering how will fit tousends of years history in 4 hours? That will be interesting. Really we just talked about the past 50-100 years history. Main topics were Mussolini, the Fiat factory, and the maffia. The italians had it reversed: they had a right side dictatorship, that was liberated by partizans, it was weird to see the red star as the sign of liberation, well never mind…

From friday night to sunday morning we were in Turin. Friday night we jumped in the nightlife of Turin and found a nice bar. In Italy the cocktails are suprisingly good. :)

To keep everything calm, I rather don’t go in details about saturday. The important thing is, that it would have been better if every volunteer gets a map and go where he/she wants… but instead of it, we went criss-cross in Turin, we didn’t get to see anything, but sweated a lot and „ran” 23 kms.

Sunday morning fortunately we went back and they made us happy with another italian class.

On monday we had an evaluation, wich was good for general feedback.

The participants – there were about 20 germans (if not more), 3 french, 5 hungarians and 1 swiss. So we automatically hang out with the french, cuz of the minority.

We were out pubbing with them, we found a good place in Torre Pellice, the Britannia Pub, where it turned out that the waiter or owner is french. When he heard that I’m from Budapest, he said that’s a beautiful city. We even got free liquers. :)

The travelling, well that… is another thing. The day we arrived, we waited 6 hours, when we were in Turin, we were rushing around without any goal, we changed 4 times until Sicily, where we had an unorganized meeting, where we ran around the bus station 3 times with 40 kgs, by the time the girl was able to put everyone on the right bus.

And for the end, because the end must have the best things... :)

We had two fantastic operators in Torre Pellice, who worked hard to make everything go smooth and to make us feel good. These two fine persons are called Valeria and Davide. Since we met Valeria more, at least we hungarians did, I can talk about her. She herself worth another blog post. :)

As I mentioned, we were on good terms already on the interview, but then the welcome was way over our expectations, so really, just the best can be told about her. They are the examples that the italians can organize, if they really want. Final thought: as Valeria and Davide are, that’s how italians are, you say that this kind of hosting exists only in fairy tales, or not even there.

And when will I write again? We will see… :)

Torre Pellice és a kezdetek

Mi legyen a blog címe? Majd meglátjuk... :D

Ebben a kis vagy inkább hosszú blogban fogom leírni élményeimet, gondolataimat meglátásaimat az olaszországi önkéntes szolgálat kapcsán. Tehát vigyázat: alább szubjektív élménybeszámoló következik!

Én kb. egy évet készültem erre a szolgálatra, és/vagy kalandra.

Tavaly nyáron jött egy ajánlat, hogy menjek vissza Németországba dolgozni, de valahogy semennyire se feküdt a dolog, így semmi nem is lett belőle. Akkor vetődött fel, hogy menjek ki én is önkéntes szolgálatra mielőtt betöltöm a 30-at, hátha akkor juthatok egyről a kettőre.

No tehát én gyakorlatilag tavaly nyártól erre készültem. Persze meg kellett írni a pályázatot, és át kellett menni az interjún, amin épp annyira izgultam mint, mindenki más.

Jó hangulatban telt az interjú, úgy éreztem kielégítően tudtam felelni mindenre, és még viccelődésre is futotta, sejtettem, hogy meglett ez, de azért 4 hónapot kellett várni az eredményre és további kettőt a szerződésre. Már ekkor sejtettem mi az a mediterrán életritmus. :D

Hirtelen oly fura volt, mikor eljött a csomagolás napja: most már menni is kell? Így is 2 nappal előbb érkeztünk, ami inkább előnyünkre vált, mert tudtunk akklimatizálódni és részben felfedeztük Torinót is (csak később tudtuk meg milyen jól jártunk ezzel).

Augusztus utolsó hétfőjén megkezdődött a szeminárium, jó sok közösségi játékkal (aki valaha volt gyerekkorában táborban, tudja mikre gondolok), és egy rövid tájékoztatóval a hétről, aminek sok értelme nem volt, mert kb. soha nem tudtuk, hogy a következő napszakban hová megyünk és mit csinálunk.

Délutánnal megkezdődött az olaszórák végtelen sora, ami hát… nem volt haszontalan, de… talán csak én voltam béna vagy szerencsétlen. Először ki kellett töltenünk egy tesztet, rájöttem, hogy tippmixezhetnék, mert úgy lett 33%-os, hogy gőzöm se volt mit kérdeztek.

Ezek után minden délelőtt volt 4 olaszóránk 1 szünettel. Ez volt az egyetlen fix pont a torre pellicei életünkben. A mi tanárunk nem magyarázott el semmit angolul, csak olaszul, úgyhogy többnyire csak bámultam és próbáltam értelmes képet vágni, valószínű nem túl sikeresen. Kedvesek voltak a német lányok, mert mindig igyekeztek fordítani, de nem mindig, ilyenkor elvesztettem a fonalat. Szóval összességében nem voltam túl boldog olaszórák után, nem éreztem sikeresnek és értelmesnek magamat.

Érintőlegesen említettem Torre Pellice-t, a falut, ahol a szeminárium volt. Nézzétek meg Beni blogját, jól összefoglalta Torre Pellicet! Képzeljétek el Szentendrét és Sopron óvárost összesűrítve az a Alpokaljában pálmafákkal – na ez Torre Pellice.

Tőszavakban néhány tapasztalat:

Nyitva tartás – random, majd meglátjuk!

Posta? Az mi?

Bankautomata random pinkóddal működik :D

Nappal kánikula, éjjel november..

A "hamarosan" az olaszoknál 2 óra várakozással kezdődik, határ a csillagos ég...

Összességében nekem így is nagyon tetszett Torre Pellice, amint egyik önkéntestársunk mondta, olyan, mint egy kis ékszeres doboz. És tényleg. Magam sem fogalmazhattam volna meg jobban.

Az olaszok nagyon barátságosak, és ezt nem is tudjátok elképzelni, amíg nem jártatok Olaszországban. Kevesen beszélnek angolul, de számukra ez sem akadály. Kézzel-lábbal is próbálják megértetni magukat, annyira akarnak kommunikálni. Rendkívül nyitottak, elfogadóak, barátságosak és közvetlenek. Néha túlzottan közvetlenek, nekem furcsa, hogy egy vadidegen, aki a tanárom megölel.. akit 5 napja ismerek.. nézek, mi van? Nem feszültek, nem stresszelnek, mint a magyarok, nem próbálnak tökéletesnek tűnni, és másoktól sem várják el ezt. Más a munkatempójuk is, és itt most nem a notórius késére gondolok :D

Mi magyarok dolgozunk 8 órát, de csak úgy vagyunk, nem igazán koncentrálunk. Az olaszok viszont inkább dolgoznak kevesebbet, mondjuk 4-6 órát, de akkor aztán nyomatják ezerrel. Szünet nélkül vagy minimális szünettel képesek extrém hosszú ideig koncentrálni, viszont nekik akkor annyi aznapra. Szóval érdekes.

Tovább a szeminárium programjaival.. kedden volt egy előadás a valdens egyházról, ami nagyon érdekes volt. Már akkor nagyon szimpatikussá vált ez az egyház, mert keresztény, de mégis sokkal elfogadóbb ugyanakkor ellenállóbb (lásd történelem), mint más egyházak. Minden valdens lelkész akivel eddig találkoztam nagyon nyitott és barátságos volt.

Szerdán volt a szociális, kulturális program, nekem sikerült a szociális csoportba kerülnöm, ahol egy szocmunkás tartott előadást arról, hogy ők ott hogyan segítik a menekülteket Torre Pellicében. 3 menekült vendégünk is volt, ketten beszéltek is arról, hogy hogy érzik magukat Olaszországban. Az egyikük 15 országon át gyalogolt pénz és papírok nélkül, azt mondta, ő már bárhová elmegy gyalog. Jelenleg 40 menekültnek adnak szállást Torre Pellicében, akik 10 lakásban vannak elhelyezve. Aznap mikor beszélgettünk a szocmunkással 400 menekült várta Torinóban az elhelyezését. Én inkább félelmet láttam ezeknek a fiúknak a szemében, mint bármilyen agresszivitást.

Csütörtökön volt egy előadás a szociális programokról Olaszországban, amire nem nagyon emlékszem, de felírtam a linkeket, alkalomadtán ha majd lesz időm (haha), utánanézek a dolgoknak.

Délután viszont sokkal érdekesebb program volt, a lelkipásztor előadása. Azt kérte, hogy névtelenül írjunk neki kérdéseket, és ő mindent megválaszol. Így is történt, a karrierjétől a homoszexualitásig mindenről beszélt. Megtudtam például, hogy a valdens egyház elfogadja a melegeket, nekem ez megdöbbentő volt, hogy van ilyen keresztény egyház.

Pénteken volt az előadás az olasz történelemről, amit először csodáltunk, több ezer éves történelem 4 órában? Na az érdekes lesz. Igazából csak az utóbbi 50-100 év történelméről beszélgettünk. Fő téma volt Mussolini, a Fiat gyár és a maffia. Az olaszoknál pont fordítva volt, mint nálunk: náluk jobboldali diktatúra volt, amit a partizánok szabadítottak fel, elég furcsa is volt a vörös csillagot a felszabadítás jelképeként látni, na mindegy..

Péntek estétől vasárnap délelőttig Torinóban voltunk. Péntek este bevetettük magunkat Torinóba, ahol találtunk egy jó kis bárt. Olaszországban meglepően jók a koktélok. :)

A nyugalom megőrzése érdekében, inkább nem kezdek el semmit a szombati napról. A lényeg az, hogy jobban jártunk volna, ha minden önkéntes kap egy térképet és megy amerre lát… de így keresztbe-kasul rohantunk Torinón amiből semmit nem láttunk, de jól leizzadtunk és „futottunk” 23 km-t.

Vasárnap reggel szerencsére mentünk vissza és mindezek után boldoggá tettek minket még egy olaszórával.

Hétfőn összegeztük a tanultakat, ami nagyon hasznos volt, mert így jobban értették a közvéleményt.

A résztvevők – volt kb 20 német (ha nem több), 3 francia, 5 magyar és egy svájci lány. Így mi automatikusan a franciákkal bandáztunk, mert a németek inkább csak úgy maguk közt voltak. 

Kedveltem is a franciákat, kár, hogy messze vannak tőlünk.

Velük voltunk kocsmázni is, felfedeztünk egy jó kis helyet Torre Pellicében, a Britannia Pubot, aminek mint kiderült, francia az egyik pincére vagy tulaja. Mikor meghallotta, hogy budapesti vagyok, mondta, hogy az szép város. Még ajándék likőrt is kaptunk tőle. :)

Az utazás, mint olyan, hát az… külön dolog. Aznap mikor jöttünk, 6 órát vártunk, mikor Torinóban voltunk, egy egész napot kerengtünk céltalanul, Szicíliáig, négyszer átszálltunk, és szintén egy szervezetlen találkánk volt, amikor 40 kilóval rohantuk körbe háromszor a pályaudvart, mire sikerült mindenkit feltenni a megfelelő buszra. 

És végül, mert a végére kell hagyni a legjobb dolgokat... :)

Volt két fantasztikus operátorunk Torre Pellicében, akik a lelküket kitették azért, hogy nekünk minden gördülékenyen menjen és jól érezzük magunkat. Ezt a két remek embert Valerianak és Davidenak hívják. Mivel Valeriaval többet találkoztunk, legalábbis mi magyarok biztosan, ezért inkább róla tudok mesélni. Ő maga megér egy külön blogbejegyzést. :)

Amint említettem, már az interjú idején jól kijöttünk, és aztán a fogadtatás még minden elvárásunkat felülmúlta szóval tényleg, csak a legjobbakat lehet róla elmondani. Ők a példák arra, hogy igenis az olaszok tudnak szervezni, és nagyon odateszik magukat, ha akarják. Záró gondolat: mert amilyen Valeria és Davide, olyanok az olaszok, azt mondod, hogy ilyen vendéglátás csak a mesében van, vagy még ott se.

És hogy mikor írok megint? Majd meglátjuk… ;)